Hirdetés
Pályázatok » New York
Jelige: Ülő Bivaly
AZ ARANY FÚRÓHEGY
Halálosan fáj a fogam.
Éget, szúr, lüktet.
Nem használ a gyógyszer. Már fél óránként be kell vennem egyet. Nem tudok koncentrálni. Még jó, hogy kész vagyok az anyaggal. Leadtam a New York Páholyról a két flekket.
A főnök csak dörmög, miközben áthúzza az első oldalt, és a másodikat is fél oldalra csökkenti. Azt mondja, ennyi van benne. Ott toporgok mellette. Forgatom a fejem, fogom az arcom. Végre megszán.
Menj el fogorvoshoz! - dörren rám. Kezembe nyom egy cetlit. - Itt a cím.
Felkapom a táskám, és már indulnék is.
Figyelj oda – ér utol a főnök hangja - mert műemléki a rendelő. Kozma Lajos tervezte. Kis színes, most már tudod hogyan.
Taxiba ülök, és fogalmam sincs, mi történik köröttem, amíg be nem veszem az újabb adag gyógyszert.
Jelige: Borgyilkos
Görcsglória
Bárcsak ne jönne. Egész héten összeszorult a gyomrom a gondolattól, hogy a munkahelyen el kell bújnom egy üres tárgyalóban, vagy a női vécében, magamra zárni az ajtót, tárcsázni azt a számot, beszélni a portással, hogy hívja a telefonhoz, várni tíz percet, amíg odaér, fojtott hangon, gyorsan eldarálni neki a találkozó időpontját és helyszínét, közben imádkozni, hogy senki ne nyisson rám. Vajon mit szólnának a többiek, ha tudnának erről az egészről, ha együtt látnának minket? Nézd meg a szerencsétlen embert, milyen körülmények között él, ennek a nőnek nincsenek érzései, hallanám a hátam mögött a hangokat, miközben zaccos életemet kevergetik a délutáni kávéjukkal együtt.
Jelige: Tulipán
A hallhatatlanság ára
Csendes volt az utca. Hajamból csöpögött a víz. Laptoptáskámat bedobtam a hátsó ülésre, fordult az indítókulcs és lassan nyomtam le a pedált, lassan gördültem el a kivilágított ablakok előtt, nem akartam, hogy lássa feldúltságomat, hogy lássa, mekkora önuralmamba került, hogy ne tövig nyomjam a pedált. Még hogy dugni akart a szolid családapa; napokon át hangoltam magam erre az estére, néztem pacalként nadrágjára lógó hasát, megnyúlt táskás szemét, a kaján vigyort az arcán miközben a folyosón hozzám dörgölőzött, még az sem riasztott el, amikor tanszéki irodájában a tökét vakargatva az új kutatási terveiről beszélt, lábát keresztül vetve a bőrfotel karfáján azt bizonygatta, hogy majd beemel köreibe, csak tanuljak perzsául, majd ő lepattintgatja burkaimat.
Jelige: Ibolyaláng
(N)agymosoda
„Nem mondhatom el senkinek,”[1] hogy mikor felhívtalak, már gyanús volt, a tegnapi beszólásomnak következményei lesznek:
- Zoli veled lesz éjszaka?
Akkor én rám mi szükséged van?!!!!- kérdeztem ,mire te vészjóslóan:
- Mi van????
- Mire kellek én neked?...
És talán még folytattam volna, ha nem rakod le a telefont. Már nem voltál egyedül.
----------------
Jelige: Anruth05
Végső vallomás
Titokban írok, meg ne tudja más,
mit is jelentesz. Hosszú évek óta
figyellek, és e késő vallomás
most érkezett el – ütni kész az óra.
Leírom hát, hogy álmok nélkül él,
ki lépteid számlálja, szót a szóra
sötét szobája legmélyén remél
emelni megsárgult füzetlapokra,
és könnyeket mosolyra úgy cserél,
Jelige: vivivova
Hazafelé
Egy kisfalu, egy utca, nyomor, a nemtörődömség szaga, veszekedés. Csak egy hétköznap. Izzadt nyár, ami másoknak a megpihenést, új kalandok felfedezését, tengerpartot, vagy - szerényebb esetben - a strandot jelenti. Hányszor szerettem volna a mások bőrébe bújni! Óvatosan haladok az előítéletekkel besározott, kavicsokkal feljavított, hepehupás talajon. Szerencse, hogy nem esik. Különben térdig felcsapódna a szenny és vakarhatnám magamról az ajtóban, hogy legalább a lakásba ne jusson belőle. Nemrég újították fel az utcákat a csatornázás után, elsőnek azt, ahol a polgármester lakik. Szép sima aszfalt, az eső még a port is lemossa róla. Aztán egy másikat, ami a templomhoz vezet. A harmadik, egyben az utolsó rendbetétele előtt azonban bejelentették, hogy elfogyott a pénz. Így van ez, amióta csak az eszemet tudom, ide soha nem jut pénz. De a maradék anyagot kárpótlásul, a falu első embere beledolgoztatta a talajba. Addig a puha sárban jártunk, azóta nemegyszer hasította fel a gyerekek térdét egy-egy fogócskázás közbeni eséskor a fekete úttörmelék. Az apró sóderes rész szinte megváltás.
Undorodnak tőlünk.
Jelige: Nem Tom
Itt van Amerika
„Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek”[1]
A titok az, amit egy személy tud. A nagy titok az, amit mindenki tud, de azt hiszik, hogy más nem tudja.
Pergessük vissza kissé az idő kerekét.
Az első titkok az őskorban születtek.
Langyos tavaszi zápor áztatja a Neander-völgyet. Hősünk hajnalban felkel, fogja a marokkövét, és elindul vadászni. Ma igazán szerencsés napja van. Elébe toppan egy kihalófélben levő mamut. Némi kézitusa után agyoncsapja. Ez a mamut kihalt.
Körbeles, sehol senki. Nekilát megenni. Hazaballag. Senki semmit nem vesz észre. A titkát megőrizte, mert evés után használt szalvétát.
Jelige: New York
Vallomás
„Nem mondhatom el senkinek”[1]
Pedig ez a téma úgy szúr, mint szálka a köröm alatt. Feszít belülről, tűzként éget, sebként sajog.
Körülnézek.
A többség fagyosan maga elé mered, arcomra mégis mosolyt erőltetek. Fontos, hogy amikor rám kerül a sor, igazat mondjak. Sokan vannak körülöttem: érdeklődök, esküdtek, a bíróság; kész tömeg, amelynek tagjai mind arra várnak, hogy vallomást tegyek.
A tárgyalás fontos, a média is képviselteti magát. Vakuk villognak, digitális kamerák rögzítik az eseményeket. A kirendelt ügyvéd lenyűgöző védőbeszédet rögtönöz, szemmel láthatóan a maga oldalára állítja az esküdtszéket. Az ügyész ennek ellenére nem tűnik idegesnek, talán rejteget egy aduászt az ingujjában, amit a végére tartogat. Szúrós tekintete végigsöpör az egybegyűlteken, majd rajtam állapodik meg.
‒ Vádlott ‒ mondja erélyesen ‒, álljon fel!
Engedelmeskedem, és a szemébe nézek.
‒ Tagadja-e, hogy két nappal ezelőtt szonettet írt a szomszédban lakó Metzsteiner Arankának? ‒ Ahogy kiejti a hölgy nevét, úgy hangzik, mintha tüsszente.
‒ Nem! ‒ A tények makacs dolgok, egyszerűbb beismerni az igazságot. ‒ Valóban alkottam egy szonettet.
‒ Felolvasná nekünk?
A védőügyvéd elsápad, övön aluli ütésként éri riválisa felvetése.
‒ Kérem.
Jelige: szergo
Autogram
A Frigyes? Amelyik ott ül.
Bocs, hogy ilyen illetlenül
szólítom meg uram, pardon,
öntől nincs autogramom
asszem, és finoman szólva
a nejem nagy rajongója.
Jelige: VIER
Lámpaláz
„Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek”[1].
Az üvegben a gyümölcslé
jéghideg.
Rám szegeződő millió
tekintet,
unalomig ismert nedves
kék szemek
a kristályforma tükrökön.
Nevetnék, de csak nyerítek
a teret
kitöltő lámpalázamban.
