Pályázatok » Második New York
Bejegyzések a következő címkével: 'k'
Jelige: kutymaki
Etetés
Régen nem találkoztak, de reméli ez nem zavarja őket, ennyi idő után sem. Abban is bízik, hogy ugyanott tudják folytatni, ahol sok-sok évvel ezelőtt abbahagyták., rögtön nyakig benne a bolondozásban, a viccelődésben. Az egyetemi éveket végig bulizták, egyik csíny érte a másikat. Félszavakból is értették egymást, vajon még ma is? Putnoki-Zola Hadrián a híres regényíró, jó, nem annyira híres, inkább ismert egy bizonyos körben. Mostanában viszont rossz passzban van, sőt, igencsak megcsappant a pénze is, ezért szeretett volna a régi barátjával találkozni, hátha neki lesz valami ötlete. Bízott benne, hogy lesz. Régen is mindig volt, jó, olyan eset is akadt, hogy az éjszakát a fogdában töltötték Jó hecc volt, gondolja Hadrián, most se bánnám, csak történjen valami. Egy presszóban várja egyre türelmetlenebbül Hertelendi Benjámint, akinek régen csak az volt a legnagyobb gondja, hogy hogyan szórja el a családi vagyonból ráeső pénzhegyet. Csak agyon ne nyomjon! Viccelődött számtalanszor. Nem kellett soha sietnie, úgy látszik most se teszi, mikor végre besétál és széles mosollyal. Látszik a legújabb trendi szerinti ruháján, sálján, hogy most is jól megy neki. Az az ötlete, hogy nyissanak egy kávéházat. Hadri szerint nagyon sok van, és azok is sokszor üresek, nincs vendég, az embereknek kevés a pénzük. Én azt mondom, hogy akkor is bele kell vágni, például íróversenyt kellene meghirdetni. Talán ivó-versenyt! Arra több jelentkező lenne! Hamar megegyeznek, Hadri találja ki a témát, Beni adja a tőkét. Szórádi-Frey Alfonz vagyok. Mindent hallottam. Segíthetek? Szabad vagyok. momentán Így hárman fogtak a dologhoz. Három különböző ember, a szavak embere, a pénz embere és és nem tudni ki és mi Szórádi-Frey Alfonz. Elhatározták, hogy először íróversenyt rendeznek, majd ivó-versenyt, utána pedig a Szórádi-féle turmixot, mi szerint mindenből egy kicsikét, de egyen, igyon a magyar, mert úgy érzi jól magát. Aztán zene is legyen, meg tánc is, mint egy ír kocsmában. Közben lehet villám haiku-verseny, pogácsa sütés, koktél-keverés a friss sütemények után. Kávé, tea, üdítő. Az íróversenyen ötvenen, az ivó- versenyen hatvanan, és három mentő, s a Szórádi által kitalált variációban száz ketten voltak. Ő nyert. Szórádi-Frey Alfonz szerényen lehajtott fejjel előhúzott a zsebéből egy gyűrött papirost és Putnoki-Zola Hadriánnak nyújtotta, ez az első versem, elolvasnád?
Jelige: Kaller
Utolsó
Kórlap
Neve: Boldog Tibor
Anyja neve: Boldog Mártonné
Születésének helye: Utolsó caffé Időpontja: 2012.12.02
Foglalkozása: Író Családi Állapota: Özvegy
Lakhely: Gerlandó utca 18
Legközelebbi hozzátartozó neve és címe: X
Felvéve: 2080.09.03 16:30
Meghalt: 2080.10.03 02:44
Jelige: Captain Morgan
Változnak az idők
Újra arcomba fröcsköltem a hideg vizet. Vártam, hogy lehűtsön, megnyugtasson, elmúljon a kezem remegése. A Kávéház mosdójának tükre egy kétségbeesett alakot mutatott. A szívem dobolt, a halántékom lüktetett, a gyomrom vadul háborgott. Lámpalázam van! Pánikolok!
Júlia lépett mögém, végigsimította a hátam és gyengéden masszírozni kezdte a tarkóm.
-Ne izgulj! Már bent vagyunk, kifelé jön a móka része! – Sss…- tette ujját a számra. – Itt vagyok, együtt csináljuk. Emlékezz! Ismételd a jelmondatunk!
Hallgattam rá, közben mélyeket sóhajtottam.
Jelige: Vacska
Nem mondtam
A kávéját a mellemre önti.
A kávé persze forró, de egy szó se hagyja el a számat. Nem is lehetne nekem olyat.
Mari egy ronggyal dörzsölgeti a ruhám, hiába, le kell cserélni a köpenyt. Fentről látom, milyen zsíros a haja, ő az egyetlen, aki így ki mer menni a vendégtérbe, ezer éve itt van, neki nem szólnak miatta. Dörzsöli a foltot, közben a vendéget szidja, az ég rogyna rájuk, hát mindent lehet ezeknek, biztos nem érzett az soha ilyen fájdalmat, jányom, megmártanám egyszer a kopasztóvízben, ne félj, csak nézne, mint a vett malac.
Jelige: Csillámpóni
Velence
Irén hatvanháromszor keverte meg a kapucsínóját, mire barátnőitől szóhoz jutott és végre bejelenthette a nagy hírt.
– Képzeljétek, Bélával holnap Velencébe megyünk. Ott ünnepeljük a huszadik házassági évfordulónkat, és csak annyi kikötése volt, hogy meg akarja nézni a meccset. Én dönthetem el, hogy mit csinálunk és hová megyünk.
A barátnők irigykedtek, néhány évvel ezelőtt még együtt határozták el, hogy Velencét mindenképpen látniuk kell. Irén már látta maga előtt, ahogyan egy romantikus kávézóban kevergeti a méltán híres olasz kapucsínóját, amelynek állítólag olyan kemény a habja, hogy a kockacukor csak lassan, fokozatosan merül el benne.
– Mit fogtok csinálni? – kérdezte az egyik barátnő két falat francia krémes között.
Jelige: Rongyoskifli
Sarokház
A súlyos drapériák színéből jósolni lehetett volna. Feketék voltak és vörösek, a széleken vékony, arany cirádákkal. A minta az asztalokon és a székeken is folytatódott, a piték tetején ujjnyi vastagon ült meg a lekvár. Hajnalban apám már a kávéautomata előtt állt, összehúzott szemmel figyelte a szemközti sarokház ablakait. Huszonnyolc ásító feketeség. Az áru késett. Müller úr piszkos kötényére húzott kabátban, termetes alumínium tárolókban szállított. Minden másnap, tortát csak külön rendelésre. Csokoládét, dobosat, eszterházyt. A márványkalács darabokban morzsált, a bambik és minyonok fakó halmokban álltak a hűtőpultban. Kevés fogyott belőlük, így ezekből én is ehettem. Müller úr gyakran kísérletezett, saját recepttel dolgozott. A vágyott pohárkrémeknek enyhe mellékízük lett, megrendelői lassan kikoptak mellőle. Csak apám kávéháza és még néhány cukrászda maradt. Talán megszokásból.
A bejárat melletti szalonban hétvégenként Békési bácsi játszott a zongorán. Legtöbbször örökzöldeket. Aprópénzért. Az apróra zsugorodott kávénénikék lassan ingatták fejüket az ismerős dallamokra. Apám szerint ők tartottak minket életben és bizonyára Müller urat is. Hosszú évek óta.
Jelige: Szigfrid
A Kávéház
-Szia, anya! Csak azért hívlak… Igen, megint eltévedtem. Nem tehetek róla, még a térképet is megnéztem, mielőtt elindultam! Fogalmam sincs, hol vagyok, sehol egy tábla… Várj, itt van valami! Kávéház… Mondom, hogy Kávéház! De én nem szórakozom…
Sóhajtva rakom el a telefonomat. Miért nem lehet elhinni, hogy Kávéház a kávéház neve? Hülye név, de legalább könnyű megjegyezni.
Mikor belépek az ajtón, egy csengő csilingel halkan felettem. A pultban nincs senki, úgyhogy van időm körülnézni. Nagyon takaros kis hely kerek asztalokkal, hangulatos lámpákkal, izgalmas félhomállyal, és rengeteg képpel a falakon. Egyetlen asztalnál ülnek, négy férfi. Gondolom jó messze lehetek a belvárostól, azért ilyen üres az egész. Remek.
-Kisasszony, nem ül ide hozzánk?
Mind a négyen felém fordultak. Ajjaj, ebből még gond lehet…
Jelige: Körforgás69
Nem analóg többé
Otthon oly más. A toll, papír, a sercegés, a félhomály,
szavakra szó és sorra sor kerül lazán, ha néha fáj
a délelőtt, az est vagy éj, beburkol némi képzelet,
melegség; karja átölel egy új adventi képzetet.
Hisz angyalhad ha útrakel,a nyirkos város felderül,
ajtóra díszt, asztalra fényt adó adventi kör feszül.
Jelige: tücsök79
Papírdarázs
Valójában törökösen szeretem a kávét, vagy whiskyvel. De a legtöbbször csak egy egyszerű lattét iszom, ezt a leggyorsabb elkészíteni. Kávéházba úgysem a kávé, hanem a társaság miatt jár az ember.
A belvárosban egymást érik a kávéházak. Van elegáns, csillogó, aranyfüstös, bőrhuzatos, havannaszagú, a békeidők drága luxusával hivalkodó, és van futurisztikus, űrkorszak-retro, csupa króm és műanyag, meg csupaszon villogó, színes körték és transz-zene. Van hétköznapi, bejáratott, a használatban itt-ott kopott, mint egy kényelmes cipő, és van eldugott, lepukkant, sötét és aránytalanul drága, ahol az összecsukható asztalok mellé repedt műanyag székeket állítanak, ha valaki véletlenül betéved. Szinte mindet kipróbáltam már. Minden ajtón bejáratos vagyok, előre integet, mosolyogva-bólogatva köszön a barista, vagy éppen én kapom az egyetlen ép széket. Fair trade, biokávé, helyben pörkölve, az asztal mellett darálva, szín, illat, íz jóformán megfizethetetlen kombinációja, csak nekem, a megbecsült vendégnek. Vagy másodszor lefőzött, keserű-savanyú, barna víz, a zacc roszog a fogam alatt. Mindegy. Kávéházba az ember a társaság miatt, mondtam már.
Jelige: KACSA
Technikai ok
Nem találta az esőkabátját. Az ablakon kinézve nem látszott, hogy esett, de mivel mindenki esernyővel mászkált, de legalábbis kapucniban, ezért esnie kellett. Azonban, amit nem látunk a saját szemünkkel az nincs, de legalábbis bizonytalan, hogy van-e, így hirtelen nem is lett olyan fontos a kabát. Ami fontos volt, az a kalapács, de az megvolt. Laza volt a feje, lötyögős, de a célnak megfelelt. Egy szög. Kész luxus hozzá egy egész kalapács. Az utcán kevesen voltak, ha esik, az emberek a szokásosnál is lejjebb szegezik a tekintetük, és meggyorsítják lépteiket. Adalberttel sem volt másképp, a földet nézve, hosszú léptekkel szlalomozott a pocsolyák között kalapáccsal a kezében. A küldetését ment bevégezni, de igaziból máshol járt.
