Pályázatok » Második New York
Bejegyzések a következő címkével: 'h'
Jelige: Hkp2000
40
Sikerülnie kell, megcsinálom, én voltam a leggyorsabb már kiskoromban is, legalább is a hímivarsejtek között. Nagy elánnal érkeztem a kávéház ajtajához, minden erőmet összeszedve meglöktem, kifelé nyílt, még jó, hogy akkora az orrom, így nem ütöttem ki a fogam. A fehér ingemen élénkpiros vér csörgedezett végig. Na szép, mondhatom, eddig vigyáztam, hogy pedáns legyen az öltözékem az állásinterjún. Fura is volt, állásinterjú a kávéházban, miért nem a munkáltatónál, jó, jó, végül is otthonról is végezhető munkát ígértek. Betömködtem az orrlyukam egy zsebkendővel, csak az a tükör nem hiányzott az előtérben, egy rozmár nézett vissza rám, rozmár, akinek beletört a fél foga egy fagyos fókatetembe. Ott ült bent a nő a 13-as asztalnál, ahogy ígérte.
Jelige: haliho
Kávéházi történet
Teca barátnőmmel és osztrák rokonaival Sopronban találkoztam. Amikor odaértem, azzal fogadtak, szomjasak és finomságra vágynak. Kerestünk egy kávéházat. Szívesebben sétáltam volna jókat szippantva a soproni hegyi levegőből. Helyette a kávéházban ültünk. Idegen hang zsongott, piszkált, hogy nem értem. Rendeltünk. Én egy pohár ásványvizet. A többiek süteményt, a legnagyobb fajtát. Teca csak olykor figyelt rám, hisz szóval tartotta a rokonság. Csak pár szót értettem. Talán mondatonként „ájro”. Nem is kívánkoztam beleszólni... Nekik az „ájró”, nekem viszont a levegőből volt kevés. Küldök energiát Etának, mert ő kérte! Merült fel bennem a kérdés, hogyan? Ez aztán megbizsergette az agysejtjeimet. Volt időm, hát körülnéztem. Szembe velem egy idősebb asszonynak hoztak ki zöld színű koktélt. Ki tudja milyen egzotikus gyümölcsöket rejtve. Biz, én is megkóstolnám! Ám még sem kértem, helyette képzeletben elrepítettem Etának, kívánva, hogy ha nem is vagyunk az édenben, attól még sok finomat is ízlelhetünk, ha nem is közvetlenül. A meglepetés padig ott van, hisz oly eleganciával tálalják, hogy rossz biztosan nem lehet! Ekkor barátnőm megint szólt pár szót. A férje három hete fogyózik, és most hogy falja a süteményt, a nevét sem ismerem édeset. Nem tudtam sajnáljam-e, hogy nem tudott nemet mondani, netán mondjam azt, hogy váljék egészségére? Helyette inkább Etára koncentráltam. Megint. Lám, lám néha biz esendő az ember, ha a jóról egy jóért lemond, és aztán mert épp akkor jól esik, újra enged a vágynak. Ismét és kivételesen. Add meg magadnak azt, ami jó esik! Végre felálltunk és kimentünk a kávéházból. A friss levegőtől jobb közérzetem lett. Neki iramodtunk a városnak, ahol egykori gyermekkori éveinket töltöttük. Minden kis zugban kerestük és olykor megleltük az elmúlt jó perceket harsány nevetésben. Barátném betért egy fonott kosár üzletbe. Én kinn maradtam leültem egy padra. Olyanra, ami egy embernek sok, de két embernek már kevés, a helyet illetően. Ez kissé zavarta a padokhoz fűződő érzésvilágomat. Szembe velem egy régiség kereskedő bámészkodott napszemüvegben. Ejnye! Csak nem engem pásztáznak a szemei? Ezen a padon mellém úgy sem fér! Mosolyogtam belülről. Kicsit fájó, hogy ő látja ha én figyelem, de én nem láthatom, hogy ő vajon néz-e rám. Amíg ezen meditáltam, eltűnt a az ezeréves holmikkal teli dzsungelébe. Megint Eta jutott eszembe, aki annyit tud mesélni, mint ő, nos ilyen helyen lenne a dolga, a „jódolga”! Hiszen itt minden régi, mégis szép. Ami volt és ami van, és lám még lesz is, ha vigyázunk rá! Gondolatban már repítettem is felé a múlt megmaradt csodás képeit.
