Jelige: Vandor

Beküldte: admin, 2012-12-04 21:38:16  | Címkék: v

Átadás

Egy kulcstartón függött az élete. Nem mintha nem lett volna már rosszabb is: Madridban egyszer egy inggombot kellett átadnia. Egy inggombot! Hiába dolgozott évek óta a szakmában, ez azért még Renée-nek is megdöbbentő volt: hisz átadott már újságba rejtett levelet, chipet, vagy „véletlenül” letett egy karórát, esetleg egy tollat az asztalra, mely a következő percben már nem volt ott. Aktatáskával – a közhiedelemmel ellentétben – nem sok dolga volt, hiszen az utóbbi évtizedek robbanásszerű technikai fejlődésének köszönhetően az adathordozók is egyre kisebbek, majdhogynem láthatatlanok lettek. De a mostani helyszín, egy rangos kávéház, nem éppen a legalkalmasabb hely ahhoz, hogy bármit is átadjon.

Ahogy így tűnődött, egy pincér lépett hozzá, feltűnően magas, ébenfekete férfi. Arca akár egy maszk, kedvességnek, vagy ellenérzésnek nyoma sem volt rajta, mégis megjelenése magában hordott némi nyugtalanító vibrálást. Halk, udvarias hangon megkérdezte, hogy mit szeretne inni, majd miután René közölte, hogy kávét kér tej és cukor nélkül, legnagyobb meglepetésére a jelszót is egyből utánamondta: „Ma minden vendégünk kap egy szelet csokoládétortát. Ön kéri?”

„Hogyne, a csokoládétorta a kedvencem”.-válaszolta udvariasan. A pincér halvány mosollyal bólintott, majd visszament a pult mögé. Alig telhetett el két-három perc, s már jött is vissza a kért kávéval, és tortaszelettel. René akkor csúsztatta kezébe az usb adathordozót, amikor a kávét elébe tette. A férfinak alig láthatóan megrebbent a szemhéja, majd a tortát is eléje tette és egy másik asztalhoz ment, felvette a rendelést, majd határozott léptekkel újra a pult mögé ment, s eltűnt a konyhában.

René vágyakozva visszanézett az asztalra. Ahogy a kávét kevergette, gondolatai elkalandoztak a pillanatnyi szituációtól, s családja, reményteli jövője felé fordultak. Felesége, Marie, akivel már évek óta házasok voltak, nem sejtett semmit, hisz az álca értelmében egy nemzetközi cég üzletkötője volt, aki sokat utazik. Szemei előtt megjelentek lányai, Bernadette és Justine, akik most kezdték el az általános iskolát.  Marie nem volt egy türelmetlen asszony, s mind ezidáig jól tűrte távolléteit. De már nem kell sokat várnia – gondolta vidáman. Az előző küldetésénél úgy döntött, hogy kilép, hogy befejezi. Vége a folyamatos stressznek, a paranoiás éveknek, amikor még a saját árnyékát is gyanúsnak tartotta. Minden papírt előkészített, s ha visszamegy Párizsba, közli elhatározását főnökével. Tudta, hogy nem lesz könnyű a kilépés, de a szabályzat szerint egy családos ügynöknek joga van kilépni, szigorú feltételek mellett. Elégedetten emelte ajkához a csészét, amikor hirtelen arra gondolt, hogy akár méreg is lehet a kávéban. Szó nélkül leengedte a csészét az asztalra, majd magához intett egy másik pincért, hogy fizessen. Vége, gondolta kitörő örömmel, vége a megpróbáltatásoknak. Új életében látni fogja felnőni gyermekeit, s együtt öregszenek meg Marie-val. És a barátaival is. Felállva az asztal mellől anyjára gondolt, aki mindig mindentől féltette őt. A következő pillanatban azonban a pincér rátette a kávéscsészét az alátétre, s a bekövetkező robbanásban René az életét, reményét, s mindazt, ami vele jár, átadta az elmúlásnak.