Hirdetés
Pályázatok » Kálnoky László 100
Bejegyzések a következő címkével: 'r'
Jelige: összeesettakuglóf
Mikor
"Hová lettek a családi ereklyék"[2]? És a Chanel rúzst sem találja. Eltűnhettek a hurcolkodásnál. Ez az a hosszú piros lámpa, több mint három perc, Noémi szájfényt vesz elő, a gyűrűsujjával keni szét, most költözött ide, még tanulja a lámpákat.
Balra néz, a kertkapun túl sziklakert, fényes izzósorból álló szánt húzó szarvas kapaszkodik fel, reggel ez a ledszarvas még durvább, pláne februárban. Jobbra néz, múlt héten kinyílt az aranyeső, majd azonnal el is fagyott. Hosszú ez a tél.
Jelige: 123
SZÁZHUSZONHÁROM
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]?
A mosolyod.
A türelmem.
Gyönyörű alakod.
Kitartásom.
Zsemlényi melled.
Férfiasságom.
Feszes feneked.
Hűségem.
Hová tűnt mindez egy évtized alatt?
Jelige: RA
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
Tulajdonképpen sehová, mivel sosem léteztek. Mármint kézzel fogható formában. Bár akadnak szép számmal, ezzel kapcsolatos emlékeim gyermekkorom azon időszakaiból, amikor kisiskolásként minden nyári szünetet nagymamámnál tölthettünk.
Jelige: xszergox
Tessék csak
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
A fele itt a fiókban,
a másik felét eladtam bagóért
tegnapelőtt, mert kifogytam.
Jelige: Herbert
Családi idill
"Hová lettek a családi ereklyék”[1], Edi? – érdeklődik egy hang valahonnan a vállaim mögötti vaksötét univerzumból. Furcsán távolinak tűnik, szinte visszhangként érzékelem. Kőszoborrá dermedek, és a legapróbb nyikkanást is visszafojtva fülelek. A gondolat, hogy rajtam kívül esetleg van még valaki a lakásban, a kétszeresére gyorsítja a vérkeringésemet, az ereimben kúszó félelem különösen kiélesíti az érzékszerveimet. Óvatosan kinyújtom a kezem, fényforrás után tapogatózom.
Jelige: rac
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]?
Huncut emléküket maguk alá
gyűrték a nagyzolások.
Elhagyott fiatalságok, nyugdíjazott
szerelmek, csókok, csontig átjáró
pillanatok. Hol vagytok?
Az eltelt évek burjánzó számok,
rossz életű lidércek a
homokhalmok sormintáin.
Jelige: Hollókéz
Hollókéz
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
egy átlag-éjen kutatom okát,
talán fagyos szél, mit isten okád?...,
sírni kéne, s egy imát is rebegnék.
Jelige: Szél
Emlékek pora
„Hová lettek a családi ereklyék”[1] Tétován kóborlok szobáról szobára. A régi emlékek pora ül minden helyiségben, körberajzolja a bútorok, tárgyak hűlt helyét. Indiánost játszó gyermekként olvasom a nyomokat.
Igen, ott állt a nagymama oroszlánmancsú karosszéke, látszik a négy körmös nyomon. Úgy gubbasztott az öblében, akár egy csapzott rigó. Amott a hímzett búrájú lámpa villás nyoma. Vásznára még fiatalkorában hímzett bozótban nyúlfiat kergető rókát dédanyám. Mellette a masszív íróasztal terpeszkedő lenyomata. Hány és hány levelet írtam rajta! És ott támaszkodott a falnál nagyapám háromfiókos szekrénye, amiből mindig fűszeres dohány illata áradt. Még most is csiklandozza az orrom. A ruhásszekrény koporsónyomát sem tűntette el az idő. Anyám, fiatal lányként a szekrényajtó belső oldalára ragasztgatta a számára kedves írásokat. Mikor elköltözött, itthagyta mindet, akárcsak a szüleit. Huszonöt év múltával is csupán a betegség vehette rá, hogy meséljen a nagyszüleimről, és megkérjen, keressem meg őket.
Jelige: Under glaze
Revans
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]? Ezt Réka kérdezte, alig pár perccel az után, hogy megérkezett a reptérről. Margó éppen az ételt merte a fehér porcelán tálból, aminek egyetlen dísze a karimája körül futó kék csík, akárcsak a teríték részét képező tányéroknak. Akkor vette, mikor a konyhát felszámolták, olcsón kiárusították a felszerelést a dolgozóknak. Egészen eddig büszke volt rá, sikerült megszerezni egy teljes tízszemélyes készletet, lapos, mély és kistányérokkal, pecsenyés és levesestállal. A lánya közben asztalhoz ült, lassan, kecses mozdulatokkal evett, de szeme még mindig az asztalt fürkészte. Már a desszertnél tartottak, mikor újra szóbahozta a sokat emlegetett antik ezüst étkészletet, amit Margó nászajándékba kapott Hermina tántitól.
Jelige: rainbow.83
Tűnődés
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]? Kérdezhetné bárki, aki a múlton tűnődik, hiszen a múlt nemigen fogható kézzel, ha eltűnnek a tárgyak, s ha megfakulnak a képek. Az emlékek pedig… Nos, az emlékek változnak. Azt mondják, hogy az emlékeket megszépíti az idő múlása, és ez igaz lehet, mert az emberek, -ha tetszik, ha nem-, többnyire csak a szép dolgokra szeretnek emlékezni, noha a rossz emlékek is ott vannak a gondolataikban, de azokat sokkal inkább szereti elfojtani a többség, mintsem a szép emlékekről akarna lemondani önként. A széthordott tárgyak idővel elkopnak, hiszen azokat azért viszi szanaszét a rokonság, mert kellenek nekik. Ha pedig elkopnak, akkor kidobják azokat, és idővel meglehet, hogy megfeledkeznek róluk. A fényképek pedig… Megsárgult, és felismerhetetlenné vált képeket pedig nem sokan őrizgetnek, főleg akkor nem, ha már nem tudják, hogy kik vannak a képeken. Amikor pedig az emlékek szájról szájra járnak, akkor több esélyük van a fennmaradásra, mintha tárgyak képében élnének tovább a következő nemzedék között, mert így biztosabb az, hogy „szellemképüket az utódok őrzik.”[2]
