Hirdetés
Pályázatok » Kálnoky László 100
Bejegyzések a következő címkével: 'p'
Jelige: Perre1201
A Vég!
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
Volt-e egyáltalán családom s ereklyém?
Hova lett a kék színű ég, elfedtem én már jó rég!
Jelige: piccolo01
Ez van, ezt kell szeretni
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]?
Ott vannak, ahol nem is keresték,
Féltek, hogy ha megtalálják,
Soha többé el nem hagyják.
Jelige: Pillanat
Kép
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
Az emlékek eltűntek, eltemették
A lágy nappalok ártatlan képzetét,
S helyüket könyörtelenül átvették
A néma éjszakák és az üres terek.
Látom anyám arcát, ahogy rám nevet,
Emeli kezét, lágyan, kedvesen integet,
Érzem hátamon a forró leheletet,
Apám pipázik, a szálló füstkarikák
Illata körbeöleli a nappali szobát,
És beszélünk, egyszerre, hárman,
Boldogok vagyunk, mindahányan.
Majd hirtelen szertefoszlik, vége,
Üresen áll mellettem szüleim széke,
A sarokban magában pihen a kép,
Mi rólunk készült nem is oly rég,
De egy törékeny állapotot mutat,
Melyet az ember már hiába kutat,
Hisz eltűnt, vissza nem jön, soha,
Elmúlt, s a múlt köti magát oda
Az ember szívéhez, hogy lássa,
Mi az, mit elvesztett, nincs mása,
Csak saját maga, egyes egyedül
Van, és vár, mászkál, majd leül,
Merengve ráfekszik a hideg kőre,
Ő maga lesz cellájának börtönőre,
Melynek kulcsa saját kezében van,
De ezt nem tudja szegény tudatlan.
És bízva tekint a messzi jövőbe, hogy
Azért ezután is csak-csak lesz valahogy.
De valahol mélyen, legbelül mégis tudja,
Hogy a múltat már nem hozhatja vissza;
Az emberek, akiket szívéből szeretett,
Rég eltűntek, számára többé nincsenek,
De arcukat megőrzi és az édes pillanatot,
Mely bár gyorsan eltűnt, de megadatott.
És míg szeretteink arca a múltban időzik,
„szellemképüket az utódok őrzik.”[2]
Jelige: papirlap
Letűnt kor
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
Melyek előtűnnek helyenként
A padlásszoba mélyéről
S a lelkük sötétjéből
Jelige: pengeel-felho
VALÓSÁG-EREKLYE
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]?
Csak érdes felületek maradtak
a tárgyak után. Poszthumusz
díjazottjai rendetlen tereknek,
a haladó idő meg újra
spirális kelepcébe zárva...
Jelige: Piaf
Pedig szerettelek…
„Hová lettek a családi ereklyék”[1] – kérdezte Sylvia, amint belépett a gyönyörű, ám de annál ridegebb házba. Semmi sem emlékeztette már a meleg otthonra, amit jó néhány évvel azelőtt elhagyott.
Jelige: Pera76
Átalakulás/megmaradás törvényei
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
mit ránk hagyni méltóztatott az ős(z),
s mi éppen annyira színes-közös,
mint hervadó íriszekben a(z) (f)esték,
Jelige: pureee
Egy marék cserép
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]? – Valamit vinnie kéne most, valami értékest, és nem pénzt, vagy legalábbis nem csak azt. Egy diplomaosztó mégiscsak nagy esemény, talán az egyik legnagyobb, az esküvő, a keresztelők és a temetés előtt. Nézeget, körben a polcon, a falakon, gondolatban a szekrények aljában és a fiókokban is. Tizenhét éve nem látta az unokáját, csak képeken, és interneten, a fiú akkor ment iskolába, amikor ő áttelepült Ausztráliába. Aranyos kiskölyök volt a Dani, az anyja nadrágtartóban járatta és nem vágatta le a vörös fürtjeit hosszú ideig. Még a szemüveg is jól állt neki, amit elsőben kapott, kis okos arca lett tőle. Most pedig már kész férfi. Zavarja, mennyire nem ismeri, hiába beszélnek olyan sokat skype-on, minden héten, legalább kétszer, mégsem tudja a magasságát, a méreteit, nem is tudja, igazán mit szeret, azt sem, hova jár szórakozni, mivel tölti az idejét, ha épp nem tanul. Az elmúlt években csak tanult az a gyerek, orvos akart lenni, és már a gimnáziumban keményen hajtani kellett ezért. Ő meghívta magához többször is, küldött volna repülőjegyet, de egyedül nem akart jönni a fiú, a lányának, vejének meg már ő sem tudta volna finanszírozni az utazást, időhiányra is hivatkoztak mindnyájan. Ez rá is érvényes volt, alig fél éve csak, hogy nyugdíjat kap.
Jelige: patya
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
nem kapok, bármennyire is szeretnék.
A múltnak ösvényét kijáró ősapám
tetteit sehonnan hallanám,
csak magamban, csak magamban.
Jelige: puree
A gyűrű
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]? - Már a harmadik boltból jön kifelé, a munkahelyéről is el kellett kéredzkednie, a kislány nem hagyja békén már hetek óta, a lábát lejárja azokért a fránya gyertyatartókért. Pedig nekik is volt, emlékszik rá, megvolt régen, a nagyanyjától örökölt holmik között, abban a fonott kosárban, amiben a régi dolgokat mindig költöztette, egyik lakásból a másikba, ott volt a két, magas szárú asztali gyertyatartó is, jól becsomagolva egy kendőben, de az utolsó költözésnél valahogy eltűnt a kosár, és benne az a néhány apróság. Akkor nem is tulajdonított nagy fontosságot neki, hiszen csak pár darab kütyü volt benne, egy-két régi újság, meg a nagypapa faliórája, amit úgysem raktak fel a falra, egyik lakásban sem, több is veszett mohácsnál, gondolta. De mostanában a kislány elkezdte kérdezni, keresni ezeket a régi dolgokat. Nem is érti. Hiszen nem gyújtottak otthon gyertyát soha. Mióta ebbe a házba beköltöztek, valahogy olyan más lett a kisgyerek! Vagy csak az iskola teszi, ahová beíratta? Ott van gyertyagyújtás, minden pénteken délután, lehet, hogy az elevenítette fel benne a vágyakat, hiszen emlékei nem is lehetnek. Azt is furcsállja, hogy Sári egyáltalán emlékszik arra a két vasdarabra. Ő ugyan sose mondta neki, hogy azok mire valók! Egy szó, mint száz a kislány a hétvégén addig nyúzta, míg meg nem ígérte neki, hogy péntekre vesz gyertyatartókat otthonra is.
