Hirdetés
Pályázatok » Kálnoky László 100
Bejegyzések a következő címkével: 'cs'
Jelige: csit
Fényképalbum
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]? Hová lett a gyermekkorom? Volt, abban egészen bizonyos vagyok. Születtem én is, mint bárki más. Volt pólyám és babakocsim. Vajon ott van-e még a padláson? Eszi-e az idő vasfoga?
Jelige: Csuti
A kakukk
„Hová lettek a családi ereklyék”[1] – kérdezte, kissé gúnyosan megnyomva az ereklye szót. Majd zavartan ránézett a kezében tartott üres bélyegalbumra, s a földre dobta. Az épp csak beszűrődő napfényben a felkavarodott porszemcsék vad táncba kezdtek a dohos, nyirkos levegővel. Felemelkedtek egészen a magasba, majd lassan, mintha keringőznének, újra visszatértek a parketta korhadt barázdái közé. A régi téglafalak, amik helyenként meztelenül maradtak, némán bámulták penészszemeikkel a szétdobált fiókok közt álló alakot.
Jelige: Csontbillentyűk
Csontbillentyűk
„Hová lettek a családi ereklyék”[1] Nagymama kötőtűje, ami az ünnep szimbóluma volt, mert mindig csak ünnepnapokon került elő. Nagypapa sétapálcája a híres, sokat emlegetett sérüléssel, melyet akkor szerzett, midőn megállította azt a bizonyos lovashintót a megvadult lovakkal. John az ablak előtt állt és bámult kifelé az őszi, napsütötte utcára. Hogy kiürült ez a nagy ház! Milyen őrjítő ez a csönd, ami körülfonja mint a sűrű méz, mely hiába édeskés, mégsem tud a belehullott légy kimászni belőle és végül belepusztul. Fullasztó csend és szívbemarkoló őszi napfény.
Jelige: Csillagpor
A szív alá
„Hová lettek a családi ereklyék”[1],
a földbe ásva, falba rejtve, éjjel
a pincemély sötétben botladozva,
baráti kézbe adva, testmelegbe,
a szív alá, kabátba varrva, mint
örökség súlya, vád az ellen, hogy élsz,
és véded önmagad, szépanyádat, szép-
apádat, felmenőket, és megannyi
festett és rajzolt képet, csillárt, könyvet,
Pázmányt és bibliát, a csöndet, kertben
a felszökő kutat és szobrot, csíkos
tapétát, fürdőt, kádat, templomot, és
a nyelved, hogy a nincs sem öl meg, mert a
„szellemképüket az utódok őrzik.”[2]
Jelige: Csillagrácsok
Víz, tűz, föld, levegő
„Hová lettek a családi ereklyék”[1], amelyek minden más rendes családnál oly nagy becsben vannak? Hol lehet a halvány rózsák közé írt Házi áldás, amely a kiskonyha falán lógott, és mindennap elolvashattam, miközben a kenyér-sózott szalonna-vacsorámat eszegettem, hogy vajon mire nincs szükség ott, ahol Isten van, és ugyan mi lehet az az áldás?
Jelige: Csaladi titkok
Elsárgult múlt…
- „Hová lettek a családi ereklyék”[1],- néztem mosolyogva nagyanyámra.
- Hol vannak a családi „kincseink”? - faggattam tovább könyörtelenül. Gyermek voltam még, erőszakosan választ vártam. Úgy éreztem valamiből jóval kevesebb jutott nekem, mint társaimnak.
Fenn voltunk a padláson. Ócska ládákban, dobozokban kutattunk. Magunk sem igazán tudtuk, mit is keresünk. Elbarnult, foszladozó papírok között turkáltunk.
Nagyanyám komolytalan kérdésemre mosolyogva fejemre bökött, csontos, hosszú ujjával:
- Itt - majd elkomolyodott arccal a szívem tájékára mutatott - és itt.
Jelige: családi ereklyék
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]?
Nem maradt más,
csak az emlékek.
Hová tűntek?
Elvesztek.
Már csak a nyomuk maradt meg.
Nyomot hagytak maguk után.
„szellemképüket az utódok őrzik.”[2]
Jelige: Csillámnemzedék
Feltörés
– „Hová lettek a családi ereklyék”[1]? Mi lehet most velük?
– Azokra a kacatokra gondolsz? – kérdezte Gizi, remegve az idegtől. Nemes egyszerűséggel szólva, kipakolták a balatoni nyaralójukat. A fiókokat feltúrták, a tányérokat és a poharakat összetörték, az összes értékes vagy annak tűnő holmit elvitték.
Géza, Gizi férje, teljesen magába roskadt. Még a nagyszülei vették a házat, ezelőtt hatvanöt évvel. Lemondóan járkált fel-alá a házban, gyerekkora féltve őrzött emlékei után kutatva. Amit nem vittek magukkal, az darabokban hevert a padlón. Minden odalett.
