Kálnoky László Szépírói Pályázat - 2012. május 8.

Az eredményhirdetést 2012. május 8-án 18 órakor tartottuk a világ legszebb kávéházának Mélyvíz éttermében. A díjátadót Mihályi Géza, a pályázat szervezője nyitotta meg. Köszöntötte a megjelent pályázókat, érdeklődőket és Kálnoky Lászlónét, valamint a zsűri két tagját. Turczi István - Hrutka Róbert kezdő zeneszáma után - a Kálnoky életművet mutatta be, majd megkezdődött az eredményhirdetés. Elsőként a lájkverseny nyertesei kapták meg díjaikat.

Az alkotók Kálnoky Lászlónétól vehették át oklevelüket, és a támogatóktól kapott könyveket, majd a lelkes közönség elött felolvasták műveiket. A lájkverseny nyertesei: Magyari Barna, Nagy Gergely, Hadházy Laura.

A pályázat eredményhirdetése előtt ismét Hrutka Róbertet hallhatták a jelenlévők, majd kihirdették a New York helyszíni pályázat lájkversenyének eredményeit is. A nyertes Juhász Nóra lett JUNO jeligéjű pályázatával, aki Juhász Ferenc - a pályázat apropóján dedikált - könyvét nyerte.

Ez után következett a Kálnoky pályázat végeredményének ismertetése. A zsűri véleménye alapján abeérkezett alkotások nagyon színvonalasak voltak, nehéz helyzet elé állították a zsűrit, ezért a második és harmadik helyet megosztották.

A nyertesek: Miklya Zsolt, Nagypál István, Gönczi Judit, Marton-Ady Edina, Kölüs Lajos. Továbbá Turczi István bejelentette, hogy az öt nyertes alkotás közül a verseket a Parnasszus következő számában publikálják.

Az esemény zárásaként Hrutka Róbert zenélt, majd Kálnoky Lászlóné írt néhány szót a New York Irodalmi Páholy emlékkönyvébe.

A alkotások megtalálhatók olvasószobánkban.

 

Borsodi söralátétvers pályázat - 2012. március 18.

A söralátét kategóriában szakmai zsűri határozta meg a nyerteseket. A zsűri tagjai Kukorelly Endre, Kiss Judit Ágnes, Tarján Tamás és Turczi István voltak. A Borsodi söralátétvers kategóriában a Borsodi Sörgyár 7 alkotást juttatott a második körbe, ahol egy lájkverseny keretei között, az internetes közönség szavazatai alapján alakult ki az első három díjazott sorrendje. A pályázat összdíjazása 175 ezer forint, emellett a díjazottak és a zsűritagok egy-egy tálca Borsodi sört is hazavihettek ráadásként.

  Eredményhirdetés

2012. március 18-án az Apacuka Varietében rendeztük meg a pályázat eredményhirdetését. Az est Kálloy Molnár Péter Pesti álom című dalával indult, majd Turczi István, az est házigazdája köszöntötte az eseményen megjelent pályázókat és érdeklődőket. Ezt követően Mihályi Géza, a MIG-ráció Kft ügyvezetője megnyitotta az eredményhirdetést.
Elsőként a Borsodi Söralátétvers kategória nyertesei kapták meg díjaikat és oklevelüket, majd minden nyertes pályázó felolvasta alkotását.

Gulyás Dávid felolvas Papp Róbert felolvas Hegedüs András felolvas
Gulyás Dávid Papp Róbert Hegedüs András
Kálloy Molnár Péter zenél

A Borsodi kategória eredményhirdetését követően ismét Kálloy Molnár Péter jutott szerephez, József Attila Karóval jöttél című versének megzenésített változatát adta elő.

A söralátétvers kategóriában a zsűri döntése értelmében megosztott harmadik helyet hirdethettünk ki, melyen Zemlényi Attila és Bittner Gábor osztozott. Második helyezést Frady Endre kapta, a közönség nagy tapssal díjazta a humoros alkotást.

A pályázat nyertese Miskolci István, hexameterben megírt alkotásaival, mely méltán nagy közönségsikert aratott.


Miskolci István felolvas Bittner Gábor felolvas
Frady Endre Miskolci István Bittner Gábor

A felolvasást követően a Plázálom című dallal zárta az eredményhirdetés részt Kálloy Molnár Péter.

A zárszóban Mihályi Géza beszélt az irodalmipályázat.hu jövőjéről, a jelenleg folymatban lévő és óriási népszerűséget hozó Kálnoky pályázatról, valamint az áprilisban induló New York Irodalmi Páholyról, melynek keretei között április 15-én kerül megrendezésre egy helyszíni irodalmi pályázat.
  Közönség

 

SIMfóbia - 2011. június 16.

bevezető

A Hadik kávéház adott otthont a SIMfóbia novellapályázat eredményhirdetésének 2011. június 16-án. Az eseményen megjelent pályázókat és érdeklődőket Mihályi Géza, a MIG-ráció Kft ügyvezetője köszöntötte. A zsűri képviseletében Turczi István mesélt a pályázat előkészületeiről és az irodalmi pályázatok szerepéről.

A díjak átadását megelőzően István a könyvhétre megjelenő A változás memóriája című prózai vers kötetéből olvasta fel A filozófia rövid története című művét.

Ezt követően került sor a díjak és az oklevelek átadására.  Elsőként a harmadik helyezettek olvasták fel műveiket. Sorrendben Csere Ágota Készenléti idő című novelláját hallhatták a résztvevők, ezt követően Deák Csillag Keresztszemének csattanójának tapsolhatott a közönség.

A második helyezett Hegedűs Ágota lett Zsírszalonna című alkotásával.

Csere Ágota felolvasHegedűs Ágota felolvasDeák Csillag felolvas

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

                 Deák Csillag                   Hegedűs Ágota                Csere Ágota             

A pályázat első díját Ripp Gábor A világ szövete című novellája kapta. A nyertes alkotás felolvasását követően Mihályi Géza beszélt az irodalmipályázat.hu jövőjéről és a következő lehetséges pályázatról. A felolvasást és a zárszót követően a résztvevők pezsgővel koccintva gratuláltak a nyerteseknek.

Ripp Gábor felolvas

Ripp Gábor felolvaspezsgőzés

 

 

 

 

 

 

 

A díjazott alkotások és a pályázatra beküldött összes novella továbbra is megtekinthető honlapunk Pályázatok/SIMfóbia  menüpontjában.